„Piros levéltől vérző venyigék…”
Az egyik legmegosztóbb időszakhoz érkezünk november elsejével. Újra. Legutóbb 2019-ben írtam erről a hónapról. Most egy kicsit más stílusban érkezem…
Egyszerre borzongató és várakozásteli izgalom tölt el valahányszor az évnek ezen szaka eszembe jut. Olyan, mint letérni a jól ismert ösvényről a korán sötétedő erdőben. A világ rendje felborul, a sárgálló levelekben megrezdülő tündérvilág közelebb merészkedik, holtak szürke párája rezeg a légben, a lehetetlen lehetségessé válik: az ösvény eltűnik talpad alól, a mocsarat elfedi a könnyű avar. A világ négy tartó pillére mintha sosem létezett volna. „A sárga csöndben lázas vallomások…” Enyészet, bomlás és halál.
Shiva táncol a fák közt.
Meztelen talpa alatt lágyan reng a föld. Mint szőlőből mustot, úgy préseli ki a megszilárdult anyagból a transzformált és örökre megmaradó fényességes tudatot.
Állandó változás van.
Az energia új alakot ölt.
Uralkodj az illúziók felett!
Legyél, aki csak lenni akarsz!
Áramlásban, folyamatosan átalakulni és átalakítani: végtelen élet.
Keresd a Tudást és válj te is fénnyé a barlang mélyén!
A Valódi Tudás az egyetlen, ami felszabadít.
Ami nekünk itt megadatott: folytonos keresés, visszatérés és újrakezdés lehetősége.
Shiva táncol a fák közt. Hajában a szél, testén pereg az eső, szemében a múlhatatlan idő, kezében a végtelen tér.
„Szavak. Kiáltó, lángoló igék.” (Kosztolányi)
