Hernyónak lenni ugyanolyan nagy kihívás, mint pillangónak.
Ez a mondat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egy testtudati munka, egy táncterápiás foglalkozás alkalmával mindkettőt megtapasztalhattam.
Mindkettő mozgás, az akarat dinamikus áramlása. A vágyak beteljesítése és a szenvedélyek hullámoztatása.
Hernyónak lenni fizikai örömhajszolás, pillangónak lenni állandó szelet teremtve magasabb állapotba vágyni, istenkeresés.
A kettő között ott a báb állapota.
A hernyóban egyszer csak megszületik az akarat és a vágy mindent felemésztő örvénye, évezredek óta kódoltan, arra, hogy valami más legyen belőle.
Soha egyetlen hernyó sem tudhatja, lesz-e belőle valaha pillangó, vagy egyáltalán bármi… Honnan is tudhatná. Nincs még tapasztalata róla.
Mégis. Követi az élet-halál-élet örök földi törvényét és saját személyes kódjait. Bebábozza magát a csendbe és mozdulatlanságba.
Feladja mindazt, amit ismer és elmerül a sötét némaság dimenziójában.
A pillangó nem ismeri a hernyót, múltját és kódjait letéve, az övé immár a végtelen levegő. A szárnyak adta új és nemesebb lehetőség.
Báb nélkül nincsen lepke.
Mozdulatlanság nélkül nincs mozgás. Csend nélkül nem történhet transzformáció.
Valamiből, valami mássá válni lehet úgy, ahogy a hernyó teszi, ösztönösen. A tudatos teremtés azonban arról szól, hogy ismerem a hernyót, ismerem a lepkét és tudom, mire való a köztük lévő mozdulatlan, szilárd és megtartó erő.
Ismerem a múltam, ismerem a jövőm. Jelenem a csendem.
Január jégbe zárt világa álom.
A benne lévő mozgás lassú, hangja éles, kristályba zárt formái hideg visszfények csupán.
A varjak feketesége éberen őrködik az átjárók között.
Hernyónak lenni kihívás.
Pillangónak lenni kihívás.
Bábnak lenni és eggyé válni a Teremtővel, tudatos várakozás.
Nekem ez a január.
Némaságod bizsergetve körbeburkol.
Legyen.
Te vagy az űr,
S körülötted a Minden Semmi sem.